Homoródalmási családban született Almási Gergely Mihály (1654–1724), akit 1692 novemberében, a szabédi zsinaton unitárius püspöknek választottak. A családjára vonatkozó adatok ismereteink szerint az 1635. évi homoródszentpáli összeírásban szerepelnek először. (Az udvarhelyszéki hadköteles székelyek jegyzékében szerepel a régi gyalogok között Gergely István „szám adó” kinek öccse Mihály, fia András).

Barra Ferenc 1735-ben született Homoródalmáson, a kolozsvári unitárius kollégiumban tanult. 1766 előtt külföldön (Lavain) orvosdoktori fokozatot szerzett, majd visszatért Kolozsvárra, ahol az Unitárius Egyház kurátora lett. Nem feledkezett meg szülőfalujáról, 1776-ban megajándékozta az eklézsiát: „Vagyon az Ur Asztalára való Kenyér felszeletelésére készitetett Kés is, mellynek szegeletes Nyele merő ezüst, lévén a végén egy bogláros Csillag, s e mellett kereken betük és Esztendő szám illyenképpen: B.F. A.K. 1776: Melly betük jedzik a Conferense, u.m. Medicina Doktor Barra Ferencz és felesége Ág Kalára nevét.” (Libellus, 102–103. o.) A házaspár fia, Barra István szintén orvos volt, Bécsben tanult. 1799-ben szerzett orvosdoktori címet. Kolozsváron lett gyakorló orvos, 1818-ban a város tisztiorvosa és főkormányszéki tanácsosa volt.

Sándor János (1841–1909) a Homoródalmáson elvégzett elemi iskola után Székelykeresztúron és Kolozsváron folytatta tanulmányait. 1871 őszétől egy-egy félévig a zürichi és müncheni egyetemeken tanult. 1872 őszétől tanári állásba került Székelykeresztúron, 1877-ben igazgatónak választották. 35 évig tanárkodott, az igazgatói tisztséget pedig 30 évig viselte. Több egyházi és polgári intézménynek, egyesületnek tagja, illetve elnöke volt. Egyházi tanácsos és egyházköri felügyelőgondnok is volt. Számos tanulmányával marandót alkotott, melyek közül A székelykeresztúri unitárius gymnásium történelme a legjelentősebb munka.

A XX. század második felétől az iskolai pálya jelentette az egyéni életforma megváltoztatásának lehetőségét. Nemzedékek tagjainak sokasága helyezkedett el humán- és műszaki értelmiségi, hivatalnoki és más pályán.

A falu szülötte Szabó Gyula (1930– 2004) író. 1930. szeptember 11-én született. A homoródalmási gyermekkor és a székelykeresztúri iskolaévek

jellemformáló hatását többször is hangsúlyozta írásaiban.

A Gondos atyafiság címû regénytrilógiája tette ismertté az ’50-es években. Kolozsváron élt és az Utunk, majd a Helikon címû irodalmi folyóirat munkatársaként dolgozott. Tagja volt a Magyar Írószövetségnek is.

E rövid életrajzi vázlat, valamint fontosabb mûveinek alábbi felsorolása csupán adatszerûen villantja fel Szabó Gyula életpályáját. Emellett viszont vajmi keveset árulnak el nemes egyszerûségérôl és egyenes jellemérôl az itt-ott megjelenô adatok, szakmai méltatások. Szabó Gyula azok közé az írók közé tartozott, akik korán felismerve az átkosnak nevezett rendszer visszásságait, nem voltak hajlandók kiszolgálni azt. Kéziratai inkább maradtak az íróasztal fiókjában, semhogy átírja ôket az éppen uralkodó „normák és ideológiák” elvárásai szerint. Aztán az idôk változtak, és mindenek mellett betegsége is megtanította arra, hogy az idôszerû közéleti és politikai helyzetekhez mindenkor kellô nyugalommal, de annál mélyebb bölcsességgel viszonyuljon. Úgy tûnt, az idôk változtak, de számára mégsem hozták meg a méltó népszerûséget, sikert. Voltak és vannak mások, akik ma annak az erdélyi magyar írói társadalomnak a kitüntetettjei, melybôl ôt sikerült kiszorítani. Szabó

Gyula nem szerette a „nyomulást”, a helyezkedést –ezt ô maga vallotta. Sokkal fontosabb volt családja– gyermekei, unokái, akikrôl mindannyiszor oly nagy szeretettel írt és beszélt –, valamint a következetességgel és tisztességgel végzett munka.

Sokat és naponta írt Szabó Gyula. Egyszerre több kéziraton is dolgozott. Az elmúlt három évben több mûve is megjelent. Legutóbb a Képek a kutyaszorítóból címû négykötetes mûve kavart port a hazai irodalmi körökben. Ebben egyszerûen és igazsággal vall az elmúlt évtizedek erdélyi magyar irodalmi életérôl. Nemrég újból megjelent a sokak által várt Gondos atyafiság, két kötetbe szerkesztve. Ez az a regény, amelynek eseménysora, a szereplôk szokás- és jellemvilága nem csupán a szülôfalu – Homoródalmás –,hanem több erdélyi falu XX. század közepére jellemzô világát is híven tükrözi. Napvilágot látott A sátán labdái címû történelmi regényének 5. kötete is. Barátjának, a sepsiszentgyörgyi Albert Ernônek segítségével megjelent a Kényszerpályák címû kötet – „kiolvasni leginkább azt lehet belôlük, hogy három és fél évtizedes távon végig egy kegyetlen kényszerpályán kellett veszôdni, jelen személyes esetben: írni és nem meghalni” (a sepsiszentgyörgyi könyvbemutatóra írtköszöntôjébôl, 2004. február 10-én).

Szabó Gyula fontosabb kötetei: Gondos atyafiság. 1–3. kötet, Bukarest 1955–1961.; 2. átdolgozott kiadás: Bukarest

1964.; 3. kiadás: 2004.; Annyi baj legyen. Bukarest 1956.; A szülôföld szimfóniája. Bukarest 1961.; Fûhúzó

április. Bukarest 1961.; Szerelmünk havában. Bukarest 1967.; Húgom, Zsuzsika. Bukarest 1968.; Laczkó Rózsa

balladája. Bukarest 1969.; Gólya szállt a csûrre. Bukarest 1974.; Tinta és tulipán. Bukarest 1977.; A sátán labdái.

I–V. kötet. Bukarest 1978–2002.; Képek a kutyaszorítóból. Csíkszereda 2002.; Kényszerpályák. Sepsiszentgyörgy 2004