Rika Kistérségi Egyesület

A Rika Kistérség

Az Észak-Persány hegységnek az Olt-szoros és a Hagymási hágó közötti szakaszát, a legendás hírű Attila király, Réka nevű feleségéről, akinek a hagyomány szerint valahol ott van a sírja, Rika-hegységnek, röviden Rikának nevezik a környékbeliek.

A Rika kistérség Belső-Erdély keleti peremén, Hargita-, Kovászna- és Brassó megye határtelepüléseit magába foglalva, az Észak-Persány – Rika hegység – köré csoportosulva, a Kárpátok ölelésében fekszik. Határa kelet felé a Keleti-Kárpátok vonulata, amelyet párhuzamosan követ a Görgényi havasok és a Hargita vulkáni vonulata. E két vonulat között a Gyergyói-, Felcsíki-, Alcsíki- medence sorakoznak egymás után, az egykori Csíkszék. A Hargita nyugati oldalán a Vargyas, a Nagy- és Kis-Homoród mentén, a Nagy- és Kis-Küküllő felső folyásán a korábbi Udvarhelyszék. Északra a Kis – Küküllő mentén, a Nyárád terén és Marosvásárhelynél átnyúlva a Maroson a Mezőségbe a mai Maros megye déli-délnyugati területével megegyező egykori Marosszék a határa, délen a korábbi Háromszék, Erdővidék, Barcaság a határa.

A terület közel 70 %-át hegyvidék alkotja.

A természeti adottságoknak köszönhetően kifejleszthető az állattenyésztés és a turisztikai ipar, ez utóbbi a RIKA Kistérség egyik nagy, kellőképpen ki nem használt lehetősége, tulajdonképpen szinte az egyedüli versenyesélye. A RIKA Kistérség lehetőségei elsősorban főleg a falusi turizmus felé mutatnak. Ez az idegenforgalmi ágazat jellemzően átalakulóban van a világban, a testápoló-karbantartó és a természetgyógyászati lehetőségek irányába. Kevés átszervezéssel és kellő marketinggel nagyon rövid idő alatt és jó eséllyel válthatunk mi is, hiszen ebben a környezetben bármilyen természet közeli, idegenforgalmi ötlet megvalósítható. Ilyen lehet például a vadászturizmus, a vándorturizmus vagy a barlangturizmus.

A kistérség tájképi szépségei a legnagyobb változatossággal tárják a turista elé a természet csudás szépségeit. Vadvirágos mezői, a Kárpátok bércei, a Rika hegység és a közeli Hargita, kimeríthetetlen tárháza a gyönyörű, részben ősidők óta itt élő növényeknek. Talán itt nőnek a Kárpátok legsudarabb fenyői, itt a legszebbek a rétek, a nárciszmezők, a tőzeglápok és itt érzi igazán jól magát a barnamedve, a szarvas, farkas, a patakokban a sebes pisztráng.

A RIKA Kistérség területe közel 40000 hektár, lakossága 8000 fő körüli. Székelyföld és az egykori Szászföld találkozásának, egyben a régi Udvarhelyszék déli részének és Háromszék találkozásának egyik változatos természeti kistája. Tulajdonképpen Rika hegység körüli Nagy- és Kis Homoród, Vargyas és Olt völgyeiben meghúzódó községek és falvak tartoznak ide.

Napjainkban a Rika Kistérség vidéke sajnos a Székelyföld egyik leghátrányosabb vidéke. Azt is lehet mondani, hogy közlekedési és gazdasági „árnyékban” fekszik, távol lévén a jó közlekedési utaktól, a piacgazdaság fő áramvonalaitól, küzdve azért, hogy megtalálja kapcsolatait a külvilággal. Érződik a vasút hiánya és közutak elhanyagolt állapota. A hátrányos helyzet 1990 után is erősödött. Gyengült a falvak népesség-megtartó ereje s az elöregedés jelensége talán megfordíthatatlan.

Felismerve a falusi térségek hanyatlásának veszélyeit a Homoródalmás, Oklánd, Vargyas, Alsórákos, Zsombor, Homoródjánosfalva települések alkotta Rika Kistérségben, a jelenlegi helyzeten változtatni kívánó, a fejlődésért tenni akaró önkormányzatok, magánszemélyek, szervezetek, intézmények és vállalkozások, a Hargita Megyei Tanács támogatásával szükségesnek tartották egy olyan egyesület létrehozását, amely hozzásegíti a közös érdekek érvényesítéséhez, a közös célok eléréséhez.

Elérhetőségek

Postacím:

537225 OCLAND

TEMPLOM U. 60

JUD. HARGHITA

ROMANIA

E-mail: office@rikaregio.ro

Elnök:

Kelemen Levente unitárius lelkész

tel.: 0040-744-597643

e-mail: kelemens@zappmobile.ro

Menedzser:

Sándor Kálmán gazdasági mérnök

tel.: 0040-266-212275

mobil: 0040-721-297414

e-mail: office@rikaregio.ro