Vargyas-szoros

1.Turizmus/Ökoturizmus

Mindenkiben, aki egy kicsit is jártas turizmus és természetvédelem terén, feltevõdik a kérdés, hogy turizmus és természetvédelem miképpen egyeztethetõ össze, ugyanis a turizmus fejlesztése hosszú távon veszélyt jelenthet egy természetvédelmi terület szempontjából.

no images were found


Az ember jelenléte ugyan az õsidõkig visszamenõen kimutatható a szorosban és a barlangokban, ám manapság a turizmus fejlõdésével olyan helyzet állt elõ, amikor a terület sajátos élõvilágának életkörülményeit csak kellõ felügyelettel lehet biztosítani, fenntartani. Az emberi kíváncsiság sokszor tudtunkon kívül is káros lehet. Éppen ezért hozzá kell járulnunk ahhoz, hogy az idelátogató turistákban kialakuljon egy környezetbarát viselkedésmód.

A környezetbarát turista természetjáróként, a természeti értékek megtekintõjeként határozható meg, aki szereti a természetet, megcsodálja annak értékeit és filozófiájában a „mindent a szemnek, semmit a kéznek” elv érvényesül. A környezetbarát turizmus nem veszélyezteti a barlangok cseppköveit, a védett növényeket, nem zavarja túlzottan az állatvilág életvitelét.

A természetvédelemnek, nem célja, hogy minél több turista látogassa a védett területet, de meg kell barátkozzon azzal a ténnyel, hogy a turizmus fejlõdésével egyre többen megjelennek a nehezebben elérhetõ helyeken is. Ilyen megközelítésben a természetvédelemnek a környezetbarát turizmus szemléletének erõsítése, a terület értékeinek bemutatása, az ismeretterjesztés kell legyen a célja.

Elfogadhatóvá válik a turizmus egy védett területen belül is, ha az a természetvédelemmel foglalkozó szervezet felügyelete alatt zajlik, és a turizmusból származó bevételek visszaforgatása az adott területre, a természeti értékek megõrzését szolgálja. A turizmus így válhat összeegyeztethetõvé a természetvédelemmel, de ahhoz az szükséges, hogy mindez egy komplex program keretében, megfelelõ szakértelemmel és körültekintéssel kerüljön kivitelezésre.

2. Keletkezéstörténet

A Persány-Rika hegyvonulat északi végzõdésénél kialakult Vargyas patak szurdokvölgye „komplex genezisû karsztos völgy, ahol a tektonikai tényezõk, felületi és helyszín alatti eróziós folyamatok és hatóerõk, együttesen hozták létre a kõzetminõség változásaitól függõen a rendkívüli változatos formakincset, kialakítva Hargita megye egyik legszebb és legváltozatosabb természeti szépségét a homoródalmási karsztvidéket.” (Kristó 1974:10).
A völgyfejlõdés több szakaszban történt, a mészkõrögbe bevájódó Vargyas patak eróziójának eredményeként. A völgymélyülés és barlangképzõdés párhuzamos és szakaszos folyamat volt, azt jelzik a különbözõ barlang- és teraszmagasságok. A 20, 40, 80 méter magasságokban feltérképezett barlangok mellett olyan geomorfológiai képzõdmények figyelhetõk meg, mint a sziklatarajok, sziklapiramisok, karosodott sziklalejtõk, mozgó- és kötött törmeléklejtõk, fedett- és csupasz karsztfennsíkok, teraszok.

A barlang még fel nem tárt guanótartalékai magukban rejtik a jégkorszak állatvilágának csont- és fogmaradványait. A barlangban több alkalommal végzett antropológiai, régészeti és õslénytani kutatások napvilágra hozták a Homo sapiens õsember csontvázai mellett az õskori szerszámokat, az emberi kultúrák emlékeit egészen a feudalizmus idejével bezárólag.

A szurdokvölgyben elõforduló ásványok, altalajkincsek közül gazdasági jelentõségû volt a mészkõ, amely több évszázadon keresztül fontos jövedelemforrást biztosított a mészégetéssel foglalkozó falunak. A Vargyas szurdok déli részén elõforduló vörös agyagot festékanyagként használták épületek külsõ festésénél, míg a barlang környéki fehér alabástrom inkább tudományos értékű.

A 4 km hosszú szurdokvölgy ritka természeti jelenségei közül említésre méltó a Vargyas patak vizének közel 1 km hosszú földalatti útja, tulajdonképpen a jelenlegi aktív, most alakuló barlang. A szurdokvölgyben a különbözõ magasságokban eddig 124 barlangot
tártak fel. Ezek közül a legismertebb az Orbán Balázs vagy Almási fõbarlang, amely a Keleti Kárpátok vonulatának leghosszabb, Erdélyben legelõször felkutatott és feltérképezett barlangja. A barlang feltárt járatainak összhossza 1527 m.

Írásos emlékek bizonyítják, hogy a völgy és a barlangok rejtekhelyei voltak a környékbeli falvak lakóinak az idegen hadak dúlása idején. Ezt bizonyítják a fõbarlang bejáratát és a szurdokvölgy két kapuját egykor elzáró falazat ma is látható maradványai.

A szurdokvölgy közelében levõ Kõmezejében húzódik végig a Szent László korabeli Magyar Királyság keleti határait – gyepûit – õrzõ védelmi vonalhoz tartozó Tatársánc. A Tatársánc közelében, szintén Kõmezejében található Tatárkápolnának nevezett Árpádkori templom és az erõdített „Kõlik” szerves része volt a határvédelmi rendszernek. A Tatársánc árok-töltését átvágva a régészek a töltés alatt és annak belsejében Árpádkori cserépedény töredéket találtak, megcáfolva ezzel a töltés dákok általi készítésének elméletét.
A barlang falán fellelhetõ feliratok, kézjegyek tanulmányozása alapján megállapítható, hogy az idõk folyamán a szurdoknak és a barlangnak neves látogatói voltak: az angol John Paget, Jókai Mór, Wesselényi Miklós, Fekete István, Kõváry László, Orbán Balázs.

A közelmúlt kiemelkedõ barlangkutatójaként Dénes István geológus munkássága meghatározó volt a Vargyas szurdok és az Almási barlangrendszer feltérképezésében.
Az Ursus Spelaeus barlangászcsoport tagjaival, két és fél évtizednyi mûködésük alatt szerteágazó barlangtani kutatásokat és társadalmi munkát végeztek a Vargyas-szorosban (térképezés, fotó- és filmdokumentálás, a barlangok törzsalapjának elkészítése, karsztmorfológiai tanulmányok, mikroklíma-mérés, hidrológiai és karszthidrogeológiai megfigyelések, szpeleoterápiai kutatások, denevérkutatás, õslénytani és régészeti leletmentés, barlangvédelem, természetvédelmi õrség, idegenvezetés, barlangi mentõszolgálat, idegenforgalmi kiépítés stb.).
Az „Elveszett Világ” Barlangász, Turista és Természetvédõ Egyesülettel, annak elnökeként, 2004.-tõl, a 800 hektáros Vargyas szoros természetvédelmi terület hivatalos kezelõje.
Most a „szülõföld örök éjszakába rejtett tájairól, a csend világából” (Mózes László) felügyeli, vigyázza az oly nagyon szeretett völgyet.

3. Növényvilág

A Vargyas-szoros növényvilága rendkívül gazdag és változatos. A völgy meredek sziklafalait deres csenkeszes vagy bennszülött zabfüves nyílt sziklagyepek borítják, míg a mélyebb talajokon vadregényes cserjések, gímpáfrányos szurdokerdõk alakultak ki.

A szoros növénytani gyöngyszemei közé tartoznak a sziklagyepek lakói, sokan közülük ritkák vagy veszélyeztetettek. Ilyenek a tûlevelû szegfû (Dianthus spiculifolius), a hasogatottlevelû imola (Centaurea triumfetti ssp. pinnatifi da), a pozsgás Heuff el kövirózsa (Jovibarba heuff eli) vagy a magyar nõszirom (Iris aphylla). A barlangok bejáratánál, sziklahasadékokban, szerényen zöldell a nemrég felfedezett mirigyes fodorka
(Asplenium lepidum). Néhány elérhetetlen helyen a tiszafa (Taxus baccata) sötét foltjai kapaszkodnak a sziklarepedésekben.

Június végén, a tisztásokon, cserjésekben számos orchideafaj virít teljes pompával. Ilyenek a vitézkosbor (Orchis militaris), a piros és a fehér madársisak (Cephalanthera rubra és C. damasonium), a gömböskosbor (Traunsteinera globosa), a vörösbarna nõszõfû (Epipactis atrorubens) vagy a veszélyeztetett boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus).
A bükkösök aljnövényzete a kárpáti bennszülött fajok élõhelye: itt virít a szívlevelû nadálytõ (Symphytum cordatum), az erdélyi májvirág (Hepatica transsilvanica), az ikrás fogasír (Dentaria glandulosa) vagy a moldvai sisakvirág (Aconitum moldavicum).

A hûvös völgyet végig kísérik az enyves és hamvas égerrel társult kõrisfák. Aljnövényzetükben ott pompázik a Kaukázusból átvándorolt, közismert Teleki virág (Telekia speciosa), vagy a fehéren fénylõ kárpáti mécsvirág (Silene heuff eli).
A szoros tudományos és természetvédelmi értéket nemcsak a sziklai növényzet emeli: a környéken található hegyvidéki láprétekben jelentõs számban jelennek meg védett növényfajok, mint például a ritka szibériai nõszirom (Iris sibirica), a réti kardvirág (Gladiolus imbricatus), a zergeboglár (Trollius europaeus), a szibériai hamuvirág es a rovarevõ mocsári hízóka (Pinguicula vulgaris).

A több mint 44 ritka és veszélyeztetett, illetve a 16 kárpáti endémikus (bennszülött) növényfaj fontos összetevõje a hely biológiai sokféleségének. 8 élõhelyet sorolhatunk az európai szinten védettek közé, melyek alapján a Vargyaszoros joggal sorolható Románia legjelentõsebb különleges természet-megõrzési területei közé.

4, Állatvilág

A Vargyas-szoros csodálatos földalatti világa, a maga 124 barlangjával, több denevérfaj jelentõs állományának nyújt szállás- és élõhelyet. Az Orbán Balázs (Almási) barlang kétségtelenül igen fontos helyet foglal el Erdély jelentõs denevérszálláshelyeinek sorában.

Az utóbbi évek kutatásai 17 denevérfaj elõfordulását igazolták a területen, az országban összesen elõforduló 30 fajból. Az Orbán Balázs barlangban egész év folyamán találhatunk denevéreket, természetesen a fajösszetétel és az egyedszám jelentõs változásokat mutat. Nyáron a közönséges denevér (Myotis myotis) és a hegyesorrú denevér (Myotis blythii) környékünkön legnagyobb szülõkolóniája figyelhetõ meg a barlangban. Ugyanezek a fajok téli idõszakban is jelentõs számban fordulnak elõ a barlangban. A kis patkósdenevér (Rhinolophus hipposideros) egyik legnagyobb hazai hibernáló kolóniáját rejti az Orbán Balázs barlang. A barlang feltehetõen kiterjedt körzetbõl gyûjti össze a telelõ állatokat, februárig folyamatosan növekszik a hibernáló denevérek száma. A kisebb barlangokban hidegtûrõbb fajok kisszámú telelõ példányát lehet megfigyelni, többek közt pisze denevért (Barbastella barbastellus), barna hoszszúfülûdenevért (Plecotus auritus), kései denevért (Eptesicus serotinus), horgasszõrû denevért (Myotis nat-tereri).

Az õsz a denevérek számára a nászidõszakot jelenti, ekkor a barlangoknál olyan fajok is megjelennek párzás céljából, amelyek az év többi részében más szálláshelyeken fordulnak elõ (épületek, erdõk). Ebben az idõszakban tapasztalható a barlangoknál a legnagyobb fajbõség. A legnagyobb egyedszámban képviselt fajok a közönséges denevér, hegyesorrú denevér, korai denevér (Nyctalus noctula), esetenként a pisze denevér. Néhány ritka faj is kézrekerült az õszi barlangbejáratoknál végzett hálózások során: fehértorkú denevér (Vespertilio murinus, csonkafülû denevér (Myotis emarginatus), bajuszos denevér (Myotis mystacinus). Aggasztó tény, hogy a nagy patkósdenevérnek (Rhinolophus ferrumequinum) és a hosszúszárnyú denevérnek (Miniopterus schreibersii) az 1960-as években még meglevõ kolóniái eltûntek az Orbán Balázs barlangból, az utóbbi években szórványosan fi gyeltük meg e két faj néhány példányát.
Feltehetõen a többi faj állományai esetében is csökkenõ a tendencia, ennek mértéket azonban a kevés rendelkezésre álló adat alapján lehetetlen megállapítani. Ennek a folyamatnak a megállítása, részben visszafordítása, cask a természetvédelmi terület megfelelõ kezelésével, a barlangi turizmus ellenõrzésével és korlátozásával, valamint a környezõ táplálkozóhelyek (erdõk, legelõk) jelenlegi állapotának megõrzésével képzelhetõ el.