Az unitárius egyházközség

Az 1562. évi székely felkelés leverése után az udvarhelyi vár élére állított kapitányok és a széki királybírók az új hitelveket vallották (Pekri Gábor, Bánfi Pál, Telegdi Mihály, Kornis Farkas). A történeti kutatás szerint „az unitarizmus Udvarhelyszéken a két Homoród vidékén a Kornisok aegisze alatt terjedt el…” A homoródszentpáli Kornis családnak birtokai és jobbágyai voltak a két Homoród mente falvaiban. Kornis Farkas 1571-től volt királybíró. Almáson a Kornis családnak a XVI. század második felében nem volt birtoka, a falu áttérése az unitárius hitre a két Homoród mentén zajló hitújító mozgalom részeként mehetett végbe. A pontos időpont ismeretlen, valószínűnek látszik, hogy a folyamat a XVI–XVII. század fordulójáig befejeződött. Az udvarhelyi esperesség római katolikus parókiáinak és filiáinak XVII. század eleji nyilvántartásában nem szerepel Almás. (Mihály János) Az egyházi irattárban lévő anyakönyvi bejegyzések szerint 1635 előtt két unitárius papja is volt a falunak, tisztázatlan azonban, hogy mikortól szolgáltak. A katolikus egyházi szertartásban használt kegyszereket az almásiak az oláhfalvi szerzeteseknek adták el: „Anno 1665 di Julii Almási Bodor Lõrincz és János Deák attuk és árultuk az négy Papismusból megmaradt Casulakat és három nagy Ingeket egy Böytre való fekete öltözetet Egy (Mis) salis könyvet, egy ostya sütõ vasat az Oláhfaly szerzed Uraink(na)k pro flor hungr. 24 huszonnégy forint summa pénzért és száz szál io beldeszkaert …”

A templomok

Az első templom az 1690-es évek elejéig állott, a mai Csonkatemplom nevű szántóhelyen, az egykori Cikefalva falurész felett. Az 1950-es évek végén előkerült régészeti leletek alapján román stílusú bazilika lehetett (Bencző Dénes), amit később (XV. század közepe – XVI. század közepe) gótikus templommá alakítottak. Ebben az időszakban több új templomot építettek a két Homoród mentén, így Almáson is. (Dávid László)

A második templomot 1694-ben kezdték építeni, de nem ért meg egy évszázadot, 1789-ben már használaton kívüli „romladozott állapotban” volt. A falutól keletre lévő dombon épült „kőből való és zsendelyes” volt a templom és a torony is. Cinterme és karzata is volt. Mivel agyagos, bizonytalan talajra épült, többször kellett javítani a XVIII. század folyamán. A mai templom építésének szüksége nemcsak abban mutatkozott meg, hogy a „templomunk hasadott sok helyeken földig”, hanem abban is, hogy a hívek száma gyarapodott és a templom szűknek bizonyult: „… az Isten számát mü népünknek/ Annyéra nevelte felekezetünknek/ kiknek egyforma volt vallása hitünknek/ Hogy ne legyen elég hellj ott seregünknek” – írta a templomépítő lelkész Barabás Sámuel az építésről szóló verses beszámolójában.

A harmadik templom építésének engedélyét 1782-ben kérelmezték, az építés 1785 szeptemberében kezdődött. A templom mai külső formáját a kőkerítéssel együtt 1796-ra nyerte el. A templom tornyát háromszor (1830, 1844, 1909) bádogoztatta az egyházközség, kétszer építtetett toronyórát (1830-ban és 1913-ban). A 52 méteres torony a legmagasabb unitárius toronynak számít.

A Józsák dombján álló második templom nagyobb harangját 1702-ben, a kisebbiket még az első templom használata idején, 1685-ben öntették. Az új templom tornyában, amely Jánosfalvi Sándor István szerint az erdélyi unitáriusoknak minden tekintetben a második temploma, újabb két harang volt: a nagyobb „7. Mása 52 font feljül a fülek alatt körül virágos”, a harangöntő „Johannes Tartler Anno 1770”. Volt „Más küssebb Harang 4 Mása 48 font s egy fél”, 1782-ben öntette „az Homorod Almási Unitaria Ekklesia Költségével… Az oldalán van egy Czimer, abban látható Betük: J.T” – valószínű ugyanabban a műhelyben készült, mint a nagyobbik harang. 1909-ben az egyházközség egy 880 kg súlyú harangot öntetett az aradi Hönig Frigyes mesterrel. Ez a harang és az 1770-ben öntött kisebb harang 1916 októberében a háborús rekvirálás áldozata lett. 1926-ban Nagyszebenben öntette az egyházközség az Almásról Amerikába elszármazott unitáriusok támogatásával a mai nagyobb harangot, melynek súlya 700 kg.

Az iskolának volt a „Mesterség Háza felett egy 18. tizennyolcz fontos harangotska, az Ecclesia Szerzette, áll 19 forintokban 64 Pénzekben, a Tanuló Gyermeketskeknek való jeladásra.”

1817-ben az „Ecclesia Clenodiumai ez esztendőben szaporodtak egy 12 mutatios orgonával mellyet épitett N. Sinki Eitel András 2200 M. forintokért, az intertention kívül melly egyedül a Hivek istenes oblatuma és a késő maradéknak is mindenkor szép példát adhat a köz jóra való adakozásba, meg gondolván azt is, hogy igen nagy drágaság és éhség Uralkodott a hazába, mégis el nem csüggedtek e jó munkába.” Ez az orgona mintegy 50 évig volt használatban. Ezután Kolonits István kézdivásárhelyi mesterrel építtetett az egyházközség orgonát, ennek 82 sípját 1918 őszén hadi célra elrekvirálták. Az orgona javítására 1929-ben került sor.

A templom legrégibb bútorzati darabjai közé tartozik az úrasztala: 12 szögű, lapjait 12 láb (inkább díszítmény) tartja, melyek egy 12 szögletű talpból indulnak ki. Az egyik lábon Farkas Mihály neve olvasható, a talpon pedig: Anno 1792. Farkas Mihály abban az időben falubíró és az egyházközség kurátora volt, valószínűleg ő készíttette.

Az egyházközségi irattár falu- és egyháztörténetre vonatkozó anyagának nagy része digitális tárolásban is hozzáférhető. Az anyakönyvek első kötetét 1762-ben kezdte vezetni gálfalvi Szombatfalvi Miklós akkori lelkész, aki 1730-tól kezdődően bevezette az addig hiányosan vezetett anyakönyvi adatokat az anyakönyvi feljegyzésekből. 1744-től kezdődően a Libellusban adnak számot az egyházközség vezető emberei az egyházközség ingó és ingatlan vagyonáról, jövedelmeiről, kiadásairól, a hívek adományairól. Az unitárius egyházközség a falu közösségi, társadalmi életének szabályozásában, szervezésében századokon keresztül a legfontosabb intézmény volt. A fennebb már említett gazdaságszervezői szerepvállalás mellett a helyi társadalmi rend felügyelője, a magatartás- és viselkedési szabályoknak érvényt szerző intézmény volt. A Libellusban nem egy feljegyzés tanúskodik arról, hogy akik „hit nélkül együtt éltek” vagy a túlságosan szabad szájú személyek „nyelvek váltságában” pénzbüntetéseket fizettek az egyházközségnek. Az egyházközség keretében, annak ellenőrzése alatt zajlott az oktatás és iskolafenntartás a kezdetektől 1896-ig. Az egyház kapcsolta be a helyi társadalmat a „nagyvilágba”: az egyházközség volt az intézményes kerete a közeli és távoli településekkel való kapcsolatoknak, a más egyházközségeknek, iskoláknak, akadémiáknak tett adományokkal.

Az unitárius egyházközség és a faluban élő más vallásúak viszonyáról fennmaradt néhány adalékból a különböző felekezetűek konfliktusmentes, harmonikus együttélésére következtethetünk. (Mindaddig, míg a múlt század húszas-harmincas éveiben a román államhatalmi érdekek nem zavarták meg ezt a viszonyt). Az unitáriusok új templomukban a más vallásúaknak ülőhelyet biztosítottak, harangoztak a más vallású emberek elhalálozásakor, a XX. század elején pedig támogatták a görög katolikusokat és a római katolikusokat a templomépítésben.

A római katolikus leányegyházközség

Az unitárius vallásra való áttérés előtti időkben Almás a római katolikusok búcsújáró helye volt. A XVIII. század végén Almás és Homoródkarácsonyfalva – római katolikus szempontból – Lövéte leányegyházközségei voltak. 1773-ban az almási római katolikus hívek száma 30 fő volt. A katolicizmus megerősödésével Homoródkarácsonyfalván is önálló egyházközség alakult, ettől kezdve az almási leányegyházközség is oda tartozott. Az első népszámláláskor 82 római katolikus felekezetű személyt tartottak nyilván.

A szájhagyomány szerint (írott adattal nem sikerült alátámasztani) a mai templom a római katolikusok második temploma, az első a Papkert fölötti részen lehetett. A régebbi templom vagy kápolna létezése mellett szól, hogy a mai templom harangja 1888-ból, a templom építése előtti időből való. A harang feliratából kiderül, hogy azt András János kolozsvári harangöntő mesterrel „öntette a Homoródalmási Római Katolikus Hitközség a Lönhárd Ferenc püspöksége, az Opra Lajos papsága és Szabó Ferenc gondnoksága idejében 1888-ban.” A XIX–XX. század fordulóján a mintegy százfős gyülekezet nagy erőfeszítéseket tett, hogy az addig létező kicsiny templom és harangláb helyett nagyobb templomot építsen. Az építés anyagi fedezetének előteremtésében Szabó Ferenc Gábor gondnoknak volt kiemelkedő szerepe. Lönhárd Ferenc püspöktől „személyes megjelenésével 800 forintot nyert a templomhely” megvásárlására, az építéshez „több száz korona összeget szerzett, mely összeghez Király Ő Felsége is tetemes összeggel járult, szintén az általa Budapesten személyesen benyújtott kérvény alapján. A magtár zab állományát növelte azáltal, hogy Nagy Mál nevű terjedelmes szántóját a magtár kevés zabjával két ízben bevetette, s a termést a magtár javára adományozta. A harang felállításához szükséges tölgyfákat saját erdejéből adta…” – írta 1902 nyarán támogató nyilatkozatában Opra Lajos (ekkor oláhláposi pap). A pénz és anyaggyűjtés hosszú évekig elhúzódott. 1906 januárjában az almási katolikusok másodszor fordultak adományért a lövétei közbirtokossághoz: „mi homoród almási Római Catholikusok nagyon kevesen vagyunk és nagyon gyengék, mi saját erőnktől nem haladhatunk… szükségünk volna elsősorban 100 szál fenyőfára, szarufa és más szükségekre, a többi anyagokkal már czélt érhetünk…”. Az almásiak kérését a lövétei „birtokossági gyűlés tudomásul veszi és egy hangu határozattal adott 50 szál fenyő fát a Vargyas lázi erdőből”. A templom végül 1910–1912 között épült fel, az 1904-ben született Sorbán György elmondása szerint „az unitáriusok is hordták a követ” a templomépítéshez.

A hagyományos egyházi ünnepek mellett a legfontosabb helyi katolikus ünnep a Szentháromság vasárnapi búcsú. A kommunista rendszer előtt keresztalják érkeztek a búcsúra Lövétéről, Oláhfaluból, Homoródkarácsonyfalváról.

A leányegyházközség jelenleg a Homoródkarácsonyfalvi Római Katolikus Egyházközség filiája, innen szolgál be Homoródalmásra a mindenkori plébános.